A munkámnak sajnos az a sajátossága, hogy többnyire nyáron dolgozom. A nagy cégeknél általában szeptemberre marad a nagy felvételiztetések időszaka, májusban-júniusban pedig azok a fiatalok adnak sok-sok kedves feladatot nekem, akik kikerülnek az iskolából és az első munkahelyüket keresik. Ráadásul a nyár rengeteg munkahelyi problémát is szül – ilyenkor történik meg, hogy az emberek szabadság helyett betegállományba kéredzkednek, nehéz helyettesítőt találni, mások azért mondanak fel, mert a szabadságolások miatt rájuk nehezedő plusz terhet már nem tudják elviselni. Nekem ez a része az évnek iszonyatosan sok munkát és megoldandó feladatot jelent.
Azokat, akikkel együtt dolgozom, nem szívesen hagyom magára a legnehezebb időszakban. Úgyhogy nálunk a nagy nyaralás többnyire egy tartalmas wellness-hétvégét jelent valamelyik fürdőben, de ennél tovább nem nagyon merészkedünk. Rengeteg olyan látnivaló van Magyarországon, amelyeket nyáron meg sem látogattunk még.
Mindig is volt egy nagy álmom, amióta dolgozni kezdtem. Szerettem volna egy nyarat a Balatonon tölteni. Gyerekkoromban sokszor volt ez így. A családunknak, többünknek közösen, volt egy háza a Siófok közelében. Mi, gyerekek többnyire már az iskolai szünet első napján vonatra ültünk, hogy aztán a nagynénik, nagybácsik, nagyszülők váltott felügyelete alatt odalenn töltsük az időnket. Micsoda megváltás lehetett ez a szülőknek.
Csodálatos nyarak voltak. Egy idő után a szokásos elfoglaltságok, a strand, a lángosozás, a vízibicikli unalmasak lettek, kénytelenek voltunk mindent elengedni és feltalálni magunkat a közelben. Így aztán teknősbékát fogtunk az egyik közeli patakban, horgásztunk a tilosban, rengeteget úsztunk, elfoglaltuk az öreg horgászok stégjeit, és kisebb-nagyobb zűrökbe keveredtünk, de azért mindig kimásztunk ezekből.
Itt, a tó partján tanított meg a papám vezetni. Itt szereztem meg a vízi jártassági engedély is: addig jártam az egyik vitorlázó, idősebb, Németországból a szezonra hazaköltöző bácsi nyakára, hogy a végén még a tanulásom finanszírozásába is beszállt.
Az idill viszont kamaszkorunk végén örökre megszakadt: a család már nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy finanszírozni tudja a kicsi nyaraló fenntartását. Mindenkinek kezdtek egyéb programjai adódni, így aztán lassan kikoptak az életünkből a balatoni vakációk.
Vissza álomországba
Idén aztán adódott egy lehetőség. Egy kedves ismerősöm évek óta a tó közelében él, nem messze attól a helytől, ahol mi is nyaraltunk a gyerekkoromban. Most azonban egy komoly megbízást kapott, egy fél évre a férjével Londonba költöznek, hogy ne kelljen a két ország között ingázniuk. Felajánlották, hogy költözzek be a házukba a nyárra. Nekem nyaralás, nekik pedig nem kell aggódni, hogy betörnek, vagy valamilyen kár keletkezik. Osztottam, szoroztam és igent mondtam.
A munkám egy részét otthonról is el tudom látni, a maradékot pedig úgy osztottam be, hogy június 1-je előtt, és augusztus 20-a után kerüljön rá sor, esetleg egy-egy budapesti utazással minden teljesíthető legyen. Júliusra még két szabad hetet is sikerült szervezni magamnak. Irány a pihenés!
Egy régi álom teljesül
Pont mint gyerekkoromban: a szokásos nyári élvezetek éppen két hétig voltak érdekesek. az elején a párommal még sokat sétáltunk, kölcsönöztünk csónakot, SUP-ot, vízibiciklit, boroztunk a parton és kerestük a világító szentjános bogarakat a meghitt éjszakában… Utána viszont már úgy éreztük, hogy kell ennél valami több is. És akkor eszembe jutott…
16-18 évesen rengeteget vitorláztam. Sokszor, a nénik és bácsi legnagyobb döbbenetére egyedül is kikormányoztam a kölcsönkapott hajót és addig szeltem a Balaton vizét, amíg valami vissza nem kényszerített a partra. Megszületett hát bennem az elhatározás: isten látja lelkem, én bizony szeretnék vitorlázni!
A tudásom megkopott már
Egy éjszakán át gondolkoztam rajta, vajon hogyan dolgoznék, ha megint lenne lehetőségem hajózni. Emlékszem még a technikára? Vajon tudnám, hogyan kössek ki? Elbírnék még a kötélzettel?
Töprengtem, töprengtem, majd arra jutottam: NEKEM EZT MEG KELL PRÓBÁLNOM!
Érdekelt, vajon elbírok-e még a hajóval… De vajon hogyan tudnám kipróbálni? A kapcsolataim már régen megszűntek, nem vagyok már kamaszlány, hogy csak úgy felkéredzkedjek valakihez a kikötőben. Az oktatásra elmenni nem egy túl izgalmas és eredményes feladat… Mit lehet akkor tenni?
Végül beírtam a keresőbe, hogy “vitorlás bérlés siófok“. Nem sok jót vártam attól, amit találni fogok. Nyilván lehet bérelni hajót egy szezonra, vagy egy hónapra, gondosan ellenőrzött vízi múlttal, egy ház árát kitevő kaució ellenében, nagyon drága további díjakkal… És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy nekem alaposan szükségem van rá, hogy felfrissítsem a tudásomat!
Kellemes meglepetés
Ehhez képest kellemes meglepetés ért: rögtön az első találat, amire rákattintottam, egy nagyon kedves cégé volt. Náluk nem csak hogy lehetett rövidebb távra, egy-egy napra is hajót bérelni, de még arra is adódott lehetőség, hogy a hajózás első néhány órájában egy tapasztalt kapitány mutassa meg, hogy pontosan mit is kell majd csinálnom.
Annyira megörültem ennek! Hiszen pontosan erre volt olyan sok év után szükségem!
Gyorsan tárcsáztam is a számot, és szerencsére még pont belefért, hogy három napra én is ki tudjak bérelni egy kisebb hajót, olyat, amelyet – legalább is a múltam alapján kezelni tudok.
Soha nem izgultam még ennyire
Szerintem soha életemben nem izgultam még annyira, mint amikor megláttam a vízen ringatózó hajót és a párommal a fedélzetre nem léptünk. Te jó ég… Hiszen én az egész hajóért felelős vagyok! Minden sokkal modernebb, mint amikor én tanultam. És egészen biztosan több a vitorlás is a vízen, mások az útvonalak, a szokások. Aki benne van, annak biztosan nem tűnik fel a változás. De én már húsz éve nem léptem a fedélzetre.
Szerencsére a cég nem csak nagyon tapasztalt kapitánnyal dolgozott. A fiatalember, aki az elején segített nekem, arra is nagy figyelmet fordított, hogy vitorlázás közben jól érezzük magunkat. Minden lépésünket szeretettel felügyelte, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy ügyetlen lennék – akkor sem, ha valamit kijavított, vagy esetleg nem sikerült elsőre valami.
A párom még soha nem járt a Balatoni vitorlás fedélzetén, ezért aztán még nagyobb élmény volt a számára, hogy végül is az én kíséretemben szelhette a habokat. Nagyon jó érzés volt, hogy megtapasztalhattuk együtt is azt a sok jót, amelyet annak idején, kamaszként élhettem át.
Ahogyan a tó közepén hallgattuk a csendet, még valamit elhatároztunk: jövőre is ajándékozunk magunknak legalább egy hetet, amit a tó vízén töltünk. Már tudjuk, hogy a cégnél, akinél a vitorlást béreltük, éjszakai bérlésre is van lehetőség, sőt, hajót is lehet cserélni, így az estét egy olyan szerkezetben tölthetjük, amelyik alkalmasabb arra, hogy a fedélzeten aludjunk. Elképzelhető, hogy két-három napot megpróbálunk a Balaton ringató ölében tölteni. Nagyon szeretném kipróbálni ezt is, megmutatni a társamnak, milyen érzés a természet szeretetében fogva lenni.
Addig is, élvezzük a nyár maradékát. Végre egy kis lazítás! Már mind a ketten megérdemeltük!