Új vállalkozás esetén érdemes flottakezelésben gondolkodni

Az egyik ismerősöm mesélte, hogy újból beindította kisvállalkozását. Már régóta tervezte, hogy nyit egy kis éttermet, ami főként házhozszállítással foglalkozna. Ennek az elsődleges oka az volt, hogy arra gondolt, hogy elkezdi kicsiben, és reményei szerint majd folyamatosan fogja kifejlődni magát a saját vállalata. Az első nekifutás azért is kezdődött ételkiszállításként, mivel ezzel egy elég nagy összeget tudott megspórolni, az által, hogy nem kell, hogy bérleti díjat fizessen egy nagyobb teremre, ahol el tudnának férni a vendégek. Így tehát ez a vállalkozás a saját konyhájából indult. Eleinte sok kezdeti nehézségbe belefutott, emiatt be is zárt egy időre. Azonban most új stratégiával és új lendülettel ismét belevágott a munkába.

Sokkal több alkalmazottja lett. Van már külön embere arra, aki kimondottan a rendelésekkel, és a weboldal fejlesztésével foglalkozik. Ketten vannak szakácsok, és rájött, hogy egyre több futárra van szüksége. Azt azonban tudja, hogy nem várhatja el a beosztottjaitól, hogy mindannyian a saját autójukkal fuvarozzák a megrendelt ételeket. Arra azonban nem lett volna pénze, hogy csak úgy, fej nélkül felvásároljon több, jó állapotban lévő gépjárművet.

Amikor ebben a fázisban volt a vállalkozása és a dilemmája, akkor keresett meg engem, hogy valamilyen segítséget kérjen tőlem. Hát bevallom, én sem mozgok annyira otthonosan ebben a témában, de ismerek egy oldalt, amely a flottakezelés témakörében nyújt kiváló segítséget. Még egy kis videóval is kedveskedtek azok számára, akik nem szeretnek annyira olvasni. Egy rövid két és fél perces videofelvételről van szó, amelyben összefoglalják, hogy mivel is foglalkoznak. Mivel egy vállalkozás mégis csak a pénz forgását teszi lehetővé, ezért fontos, hogy megfelelő kézből kapjuk a megfelelő tanácsokat. Hiába mondják, hogy nem minden a pénz, de legyünk őszinték, e nélkül semmire se mennénk, hiszen ezt fogjuk beváltani olyan szolgáltatásokra, amelyek kielégítik az igényeinket, szükségleteinket. Abban az esetben, hogy ha regisztrálunk az ingyenes öt részes levélsorozatukra, akkor többek között olyan hasznos információkat tudhatunk meg, hogy meddig érdemes használni egy autót, illetve, sokkal többet megtudhatunk a gumikról, üzemanyagokról. A regisztráció nagyon egyszerű, megkell adni a cégnek a nevét, a saját nevünket, és az elérhetőségünket. Az ajánlatkérés is hasonlóan egyszerű űrlap kitöltésével lehetséges. Még egy pozitívum, ami nagyon tetszik ebben az oldalban, hogy a kapcsolatok menüpontban megtudhatjuk, hogy különböző problémákkal, kikhez lehet fordulni segítségkérésként.

Az ismerősöm is nagyon örült, hogy megmutattam neki ezt az oldalt, kérte is az öt levélsorozatot, aztán mondta, hogy ha ezt használhatónak tartja, akkor fel is hívja őket, hogy részletesebben megbeszéljék a problémáit, és közösen keressenek rá megoldást.

Nagyon örülök neki, hogy legalább egy ennyi információval segíthettem neki, aztán innentől kezdve szerintem már boldogulni fog. Annak pedig még jobban örülök, hogy ilyen jól megy neki a vállalkozása, és remélem, hogy még ennél is jobban be fog neki indulni.