Segít egy jó videó elérni az álmaid munkáját?

Tele van az internet jobbnál jobb motiváló videóval, de sok az olyan, ami annyira hiteltelen, hogy az ember inkább ideges lesz, mint elkötelezett az új tervei felé. Hisz sok vloggeren lehet látni, hogy nincs másra gondja csak a videói szerkesztése, ami vagy megtérül, vagy nem. Valaki pedig pont azért nézi meg ezeket a videókat, hogy a lelkét kicsit feltöltse, mert egy lélekvesztő helyen dolgozik túlórában éhbérért. Ezért fontos, hogy aki motiválni akar másokat, legyen mögötte tartalom és ne csak szavak, mert a közhely inkább idegesíti a szorgos embert, nem segíti!

Egyszer láttam egy elég jó kis filmet, pont egy multinál voltam állásinterjún és a jelentkezőknek vetítették. Az egészben csak az volt az érdekes, hogy VHS kazettán tették be. Itt felmerült bennem a kérdés, hogy egy nagyvállalatnál videokazettát használnak? Nem hiszem el, hogy nem lehetne megoldani a kazetta digitalizálását! Ezt csak azért említem meg, mert emlékszek arra, amikor a szalagot kicsit bekapta a lejátszó, pedig éppen teljesen átéreztem az egészet és készültem a sikeres állásinterjúra. Nem így lett, mivel a szalag megakadt én kizökkentem és az elbeszélgetés is rosszul sikerült, ezért nem lett enyém az állás. Amit nem bánok, mert volt annyi motivációm, hogy saját céget alapítsak és szerencsére bejött!

Viszont, komolyan mondom, hogy a nagyvállalatoknál alapfeltétel mindig a korszerű technológia, ezért, ha régi bevált oktató, motiváló filmiekhez ragaszkodnak, akkor érdemes bedigitalizálni őket! Pont minap hallottam egyik ismerősömtől, hogy egy remek oldalt talált vhs digitalizálásra, ezek mellett hangfelvételeket és vékony filmeket is átültetnek modern platformokra! Az tetszett neki ebben a vállalkozásban legjobban, hogy egy kis családi próbálkozás, ami remek árai és kitűnő munkái miatt egyre nagyobb és nagyobb lesz, hisz a jó szolgáltatásoknak hamar híre kel. Budapesti székhellyel üzemel a cég, és ha az ember nem akar kimozdulni otthonából postai úton is elküldheti a felvételét, sőt aprópénzért városon belül saját futárszolgálat segít az információ áramlásban!

A barátom egy vicces felvételt digitalizált egy lóról, ami inkább egy szamár volt és egy részeg ember kalandjáról. A felvétel vírusvideóként terjed szét a neten, pár hét alatt több, mint 15 milliós nézettséget kapott. Ilyen erő rejlik a régi felvételekben, ezért nem érdemes elveszni hagyni őket, ráadásul már fillérekért megtörténik a digitalizálás!

Annyira jó lenne, ha én magam is találnék pár archív felvételt, ami valami rettenetesen nagy ökörséget tartalmaz. Azonnal digitalizáltatnám őket és indítanék egy csatornát, ami megtermelné a nézők által a mindennapi betevőmet és nem kéne többet dolgoznom!