Remélem, az új fizetésem fedezi majd a napelemes rendszerek árát!

Itt az ideje váltani! Sokat gondoltam ezt magamban a régi munkahelyemen, amit egyáltalán nem szerettem és még a munkámat se becsülték meg. Legalább tapasztalatot szereztem, még pedig azt, ha egy ilyen helyen kell dolgoznom, jobb, ha elkerülöm messziről. Elvileg nagy a munkanélküliség az országban, de magamból és a környezetemből kiindulva azt tapasztalom, csak az nem dolgozik, aki nem akar, vagy büdös neki az a munka amire alkalmas lehet. Pedig amennyit az életbe fektetünk, annyit tudunk kivenni belőle idővel, ezért gondoltam úgy, hogy új állás után kell néznem, mert a vendéglátásban kikészülök.

Találtam is egy kedvemre valót, bár messzebb, mint vártam. Napi szinten kell majd vonatoznom a Nyugati pályaudvarról másfél órát, de egy olyan üzletnek lehetek a csapatjátékosa, ami a szívemhez közelálló értékeket kínál. És ki tudja… Ha beválik, lesz annyi motivációm, hogy egy új városba költözzek, és ne Budapesten gyöpösödjek be. Vidéki vagyok, amúgy se a szívem csücske a fővárosunk.

Az állás interjúra menet bámultam ki a vonat ablakából. Egy elég burzsuj környék mellett mehettünk el, mert gyönyörű házak voltak és némelyikre napelem paneleket is telepítettek. Ahogy bámultam járt az agyam. Szerintem zseniális, ha valaki megengedheti magának, a zöldebb életkörülményt és meg is valósítja! Hisz, ha mindenki a saját életterét változtatná meg és odafigyelne és élne azokkal a lehetőségekkel, ami kevésbé károsítja a bolygónkat, már sok globális problémát lassítana, vagy szüntetne meg. Ezek a napelemek, nem csak, hogy környezetbarátak, de használatuk hosszútávon kifizetődő, mert költséghatékonyabbak, mint a fosszilis energiahordozókból nyert energia!  Szóval, fogalmam sincs, hogy aki teheti, még miért nem vált ár megújuló energiára! Gyorsan utána is néztem a telefonom segítségével, hogy lehet e kapni rájuk állami támogatást. Találtam mindenféle oldalt, persze mind más mond. Ritka a jó portál, ahol hiteles információkhoz juthat az ember, de több honlap átnyálazása után arra a döntésre jutottam, hogy már az állam bácsi is támogatja azokat a modern gondolkodású embereket, akik napelemes rendszert szeretnének telepíteni a házukra. Már csak arra voltam kíváncsi mennyibe kerülhet ezt kiépíteni és mivel a kereső a barátunk ezért bele is írtam: napelemes rendszerek árak. Egy elég szimpatikus oldalra leltem az első találatok közt, ahol már az ügyfelek nyilatkoznak, hogy mennyire jobb lett az életük miután igénybe vették ezt a szolgáltatást. Árajánlatot viszont csak kérdezni tudok, ami gondolom, nem azonnal történik, de az ügyfélszolgálat biztos hatékony, mert könnyedén kérhetek árajánlatot, az oldal több pontja arra vezet. Az oldalt meg is tartom talonba, hátha még egyszer jól fog jönni!

Új célt tűztem ki. Ha sikerül ez az új munkahely, szerintem képes leszek annyit félretenni, hogy mire egy nő is a képbe jön és összebútorozásra adnánk a fejünket legyen egy kis induló tőke egy saját házhoz vagy netán ha pénz menyecskét fogok ki, akkor napelemre, mert biztos, hogy megújuló energiával akarom ellátni az otthonom!

Remélem minden jól fog sikerülni az interjún. Odafigyeltem mindenre, megjelenést tekintve. Karóra, normális cipő, ing. A lényeg, hogy önbizalmat árasszak magamból és sikerüljön elnyernem a munkaadó, munkaadók bizalmát, mert ezek után már csak a kitűzött célomat kell megvalósítani!