Már jó pár éve dolgozom, és mindig azt tartottam a legfontosabbnak, hogy ha egy munkahelyre kerülök ott ne csak a fizetésem legyen olyan, hogy abból meg tudjak élni, és a munkámat kellőképpen honorálják is. De a másik legalább ilyen fontos dolog, hogy a környezetben és a munkatársaim között jól érezzem magam, hogy egy közösséghez tudjak tartozni. Amennyiben valamely feltételek közül nem teljesül valamely is, akkor nem sokáig szoktam azon a helyen dolgozni. Lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim, vagy éppen nem tudok alkalmazkodni a körülményekhez, de nem szeretnék megalkudni, és azon a véleményen vagyok, hogy mindenkinek jár egy jó munkahely, ahol megbecsülik és kedvelik is a kollégái. Az élet számos területén így gondolkodom, akkor is, amikor lakásbiztosítást kezdtem el keresni, mert úgy láttam, hogy a jelenlegi nem a legjobb, ahhoz viszonyítva, hogy mennyit is fizetek. Úgy gondoltam, hogy azonos, vagy esetleg több feltételt is tartalmazó szerződést tudok kötni ezen az áron, vagy éppen olcsóbban is.
Ezért az interneten kezdtem el nézelődni, eleinte nagyon lelkes voltam, hogy minden biztosítással foglalkozó oldalt egyesével felkerestem, de egy idő után meguntam, nem csak fárasztó, hanem nagyon sok időmet el is vette, és nem szerettem volna tovább foglalkozni vele hosszabb távon. Úgy döntöttem már alternatív módját találom meg a biztosítás megtalálásának. És természetesen a legjobb lakásbiztosítás 2019 -es évben szerettem volna megtalálni. Ez sikerült is hála egy remek oldalnak, ami egy kalkulátor segítségével a legjobb lakásbiztosítás 2019. évi kategóriában jeleskedik.
Maga
az oldal nagyon szuperül ki van találva, könnyen kezelhető, amint
az oldalra felléptem, arra gondolta, hogy például anyukám is
mennyire könnyedén kiigazodna rajta, annyira egyértelműen, és
jól áttekinthető módon van megszerkesztve. A cég gondolt az
idősebb korosztályra is, hogy mindenki a legkönnyebb módon
igénybe tudja venni a szolgáltatásukat. Így nem is csodálom már,
hogy 20 éve fent tudnak maradni, hogy mindig az érdeklődők,
leendő szerződéskötéses ügyfeleik igényeit és érdekeit
nézik. Erre vonatkozik az is, hogy a lakásbiztosítás kalkulátoruk
is mennyire könnyedén használható. Könnyed szerrel be kell
jelölni azokat a pontokat, melyeket mindenféleképpen szeretnénk a
szerződésünkben látni, itt jó, hogy ha már egy előre kigondolt
koncepcióval érkezünk, hogy tudjuk biztosra, hogy mit szeretnénk
a szerződésünkbe, ez csak annyiban fontos, hogy az ügymenet
gyorsabb lesz tőle. Máskülönben a kívánt pontok nagyon
áttekinthetően és részletesen taglalva vannak megfogalmazva.
Úgyhogy, ha nincs az oldalra érkezés pillanatában még kész
kritériumrendszerünk, akkor is kevés olvasás után ki tud
alakulni, és azokat a részeket ki kell pipálni. Én készültem
kritériumrendszerrel, kisebb elvárásaim voltak azügyben, hogy mit
is szeretnék a szerződésben látni a pénzemért, és szerencsére
a cég is úgy gondolkodott, ahogyan én, és azon feltételek
tüntették fel, amiket én is szerettem volna látni. Szuper, hogy
ennyi tájékozottak, és tudják, hogy mi kell az érdeklődőiknek,
ez egy nagyfokú piaci előnyt is jelenthet, hogy ennyire képesek az
érdeklődők igényeit kiszolgálni.
Ahogy áthaladtam a
kalkulátor ezen részén, egy következő fázishoz érkeztem, ahol
már személy adatokat, és a lakás méretihez tartozó kérdéseket
tettek fel, hogy még inkább személyre szabott lehessen az ajánlat.
És az úgy is lett, nagyon kedvező ajánlatot kaptam, amin nem is
gondolkodtam tovább, megkötöttem a szerződést, még ott helyben
az oldalon. Nem csak lakásbiztosítást találtam, de szerződésem
is lett egy ugyanazon helyen.