Kopott motorgumikkal állásinterjúra sem szabad menni

motortire webáruház

Egyik haverom nemrég mesélte, hogy amikor állást keresett, mindig motorral járt interjúkra és az egyik helyen pont ott állt egy dolgozó, ahova a motorokkal parkolnak.

Beszólt neki a dolgozó, hogy milyen ramaty állapotban vannak a gumijai. Haverom értetlenkedve nézett rá, aztán a dolgozó mondta neki, hogy a kopásjelző már majdnem teljesen eltűnt a gumiról.

Ezzel a tudattal ment be haverom az interjúra és totál elszúrta a beszélgetést, mert képtelen volt kiverni a fejéből, hogy kopott gumival jár. Csak, hogy tetézzük ezt az egészet, aznap még négy másik interjúra is kellett mennie, és nyilván mindegyikre motorral ment.

Igyekezte mindig olyan helyre tenni a motorját, ahol nem látják majd meg az ott dolgozók, mert nem akarta, hogy még egyszer megszólja valaki a gumiját. Így mindig valamelyik környező utcában rakta inkább le a motorját, semmint az épület közelében.

A második interjút is elbénázta, viszont a harmadik és a negyedik annyira jól sikerült neki, hogy két nap múlva vissza is hívták, hogy szeretnének vele együtt dolgozni. Amikor hazament, egyből megnézte a motortire webáruház kínálatát és gyorsan rendelt új gumikat, mert ilyen kellemetlen helyzetbe többet nem akar kerülni.

Nem is értette, hogy hogy tudott ilyen fontos dolgot elfelejteni, de aztán mondtam neki, hogy biztos azért ment ki a fejéből, mert az álláskereséssel volt elfoglalva, nem pedig azzal, hogy mennyire frissek a gumik a motorján.

Szerencsére már eléggé bejáratos a MotorTire webáruházban, hiszen eddig is mindig innen rendelte meg a gumikat és mindig a szervizbe kéri őket, hogy a szerelők tegyék fel a gumikat a motorjára.

Azért kéri mindig a szervizbe, mert már az első vásárlása után kapott egy 10%-os kedvezményt nyújtó törzsvásárlói kártyát, így minden egyes szereléskor levonnak neki a végösszegből 10%-ot.

Első nap, amikor bement dolgozni az új helyre a motorral, már nem a környező kisutcában tette le a motorját, hanem magabiztosan az épület elé, lehetőleg középre, mert nagyon büszke a gyönyörű szép Harley-Davidson modelljére.

Tényleg nagyon szereti, mert munka után mindig alaposan letörli mindenhol, hogy másnapra megint csillogjon mindenhol.

Mondta nekem, hogy még a szervizben is mondták neki a szakemberek, hogy nem kellett volna eddig várnia, mert tényleg nagyon ramaty állapotban voltak már a motorján a gumik.

Mondták neki, hogyha ilyen feledékeny, akkor állítson be emlékeztetőt minden hónapban, hogy nehogy elfelejtse leellenőrizni a kopásjelzőt. Ez nemcsak azért fontos, hogy mások ne szóljanak érte, hanem azért is, mert minél kopottabb a gumi, annál veszélyesebb vele motorozni.

Ezt persze ismerősöm is tudja, így most már tényleg beállította a mobilján, hogy havonta megjelenjen az emlékeztető, hogy megnézze, hol áll a kopásjelző a gumin.

Szerintem egy életre megtanulta ezt, mert nagyon nehezen viselte el, hogy pont egy olyan időszakban szólt be neki egy vadidegen, amikor épp állást keresett, kicsit szétszórt volt és nem feltétlenül foglalkozott olyan dolgokkal, amikkel normális esetben igen.

De hát ami megtörtént, az megtörtént, nem tudunk visszamenni a múltba, viszont tanulni tudunk az esetből. Most már senki sem szól be neki, ha nem látszik a gumin a kopásjelző, mert mielőtt ez megtörténne, már megrendeli az új gumikat a MotorTire webáruházból, hogy időben meglegyen a szereléssel a szakmai csapat is.