Együttműködés a munkahelyen – hidraulika olaj, ha baj van

Még korábbi munkahelyemen találtam meg, hogy milyen az, amikor az emberek együtt tudnak dolgozni egy cél érdekében, és mindenki segíti a másikat. Egy gyárban voltunk, ahol egy légtérben dolgoztak egész nap a szállítmányozók, az árufeltöltők, a futószalag mellett álló munkások és a vezetők is, ami egy mai környezetben azért már elég elképzelhetetlen.

Így azonban képesek voltunk arra, hogyha egy nehézség előáll, akkor együtt próbáljuk meg kezelni, amit szerintem manapság is meg kéne tanulnia minden cégnek.

A leggyakoribb probléma az volt, hogy valamelyik munkagépünkhöz elfogyott az éppen szükséges kenőolaj – ilyenkor, akár legyen szó egy fuvarozó autóról, akár egy munkagép emelőkarjáról, szigorúan tilos volt használni, hisz mindenki tudta, hogy ez csak egy sokkal nagyobb károsodást eredményezne, mint amennyit a kiesése miatt elszenvedünk.

Raktáron persze mindig volt valami, csak ritkán pontosan az az ipari olaj, ami kéne: ha Castrol kellett, akkor Mannol volt, ha Valvoline, akkor Liqui – ezek tipikus problémák voltak, amiket le kellett küzdenünk.

Ami azonban a legjobb volt, hogyha bármikor szükség volt valamire, akkor más területeken dolgozó emberek is elkezdtek utánajárni, hogy hogyan lehetne pótolni. Nem volt ritka például az, hogy hidraulika olajt használtunk kenőanyagként, más olajok pótlására, amíg be nem pótoltuk azt, ami éppen hiánycikk volt a raktáron.

hidraulika olajEzt azért engedhettük meg, mert a hidraulika olajokat kezelő mérnökök nagyon segítségesek voltak – és mert az a hely, ahonnan a hidraulika olajt rendeltük, a legjobb beszállítónknak volt mondható. Rengeteg fajta olajjal keletkeztek, és három budapesti üzletükben valamint a lerakatukban mindig minden megtalálható volt, ami személygépjárművekhez, motorokhoz vagy ipari gépekhez kellhetett. Mindig készen álltak a nagy tételben való rendeléshez is, és ilyenkor a szállítási költséget is állták helyettünk, úgyhogy nagyon örültünk a velük való dolgozásnak.

Így aztán, hamar rájöttünk, hogy a hidraulika olajjal dolgozó kollégákat keressük, ha valami baj van, ők pedig rengeteg segítséget adtak nekünk az ilyen esetekbe. Persze hamar rájöttek a vezetőségben is, hogy a helyzet mindenestre nem ideális, és mivel közeli kapcsolatban álltunk egymással, azt is elég jól fel tudták mérni, mi áll a háttérben, és hogyan lehetne megoldani.

Ezért egyre gyakrabban amikor webshopon keresztül rendeltünk olajt, már mást is elkezdtünk bevenni a hidraulika olaj mellé: először a személygépjárművekhez, majd szépen lassan minden géphez.

Ez végső megoldásnak természetesen jobb volt, hisz nem véletlenül van annyi fajta motorolaj se: már az autónknál se mindegy, hogy mit töltünk bele, hisz ha nem megfelelően síkosít, nem megfelelően vezeti el a hőt, vagy bárhogy nincsen jó kapcsolatban az autónkkal, már problémát, és legrosszabb esetben akár komoly károsodásokat is eredményezhet.

Egy olyan áruházban ráadásul, ahol ennyi termékkel dolgoztak, rengeteget tudtak nekünk a szakemberek is segíteni abban, hogy mit éri meg választanunk: elég hamar már komplett lista is előállt, hogy melyik munkagéphez milyen olaj kell, és mihez kell valójában a hidraulika olajat felhasználnunk majd, és onnantól kezdve, már a megrendeléseket is e szerint tudtuk intézni.

Én azonban továbbra is szép emléknek tartom azt az időszakot is, amikor egymást tudtuk kisegíteni a bajból, ha eszközhiányunk akadt: azóta is minden munkahelyen az ilyen összetartó közösséget keresem.