Blogos konferencia után bele estem a “nyuszi lyukba”

A blogos élet nem feltétlenül csupa kacaj és szivárvány, de a konferenciákat nagyon szeretem. Valami olyasmi ez, mint egy író-olvasó találkozó, és együtt lehetünk, megoszthatjuk a kis ötleteinket, meg esetleg promotálhatjuk magunkat, ha jól alakulnak a dolgok. Persze mi is kapunk egy rakat promóciót így vagy úgy. Ebben az esetben maga a konferencia küldött párat, gondolom a szponzoraival, aztán ki tudja. Így alakult, hogy egyet elfelejtettem megnézni, de tudtam, hogy nap közben csilingelt a mobilom a jelzéssel.

Este felé, aztán, mikor haza értem, észrevettem az olvasatlan üzenetet az ímélemben, és el is kezdtem nézegetni ezt a lord.shop.hu oldalt. Nagyon meglepődtem, mert egyből arra gondoltam, hogy csak pelenkát lehet itt venni, mert ugye így lett bemutatva, de hamar rá kellett ébrednem a hibámra. Itt ugyanis rengeteg mindent lehet rendelni, olyat is, aminek semmi köze a kisgyermekekhez vagy a várandósághoz. Gondolok itt az illóolajokra és illatgyertyákra, parfümökre, arc és haj ápolási termékekre, háztartási tisztító szerekre, és még sorolhatnám.

Az viszont elvitathatatlan, hogy a fő profiljuk a pelenka és a nedves törlőkendő/popsitörlő és így a kismamákat, friss anyukákat célozzák meg leginkább. Ugyan nálunk még nem lesz babaváró vagy tejfakasztó, a fiúk részéről, egy hamar, de nem árt az embernek tájékozódni a témában. Szóval, én most pont ezt tettem. Ami azt illeti az embernek eléggé megkönnyítik a dolgát. Mert ugyan át lehet böngészni a pelenka kínálatot egyesével is, és onnan válogatni, de vannak előre összeállított csomagjaik is, szettjeik. Persze első ránézésre ezek nem olyan olcsók, de összevetve esetleg jobban reklámozott termékekkel, akár fele annyiból is kijöhetünk. Ugyan mivel még nem rendeltem belőlük, nem próbáltam ki őket, de a facebook csoportjukban nagyon jókat olvastam róluk, úgyhogy majd meglátjuk.

Minden esetre az biztos, hogy nagy kínálatuk van, és szinte minden korosztálynak vannak akár több márkából is termékeik, amik vagy megkönnyítik vagy megnehezítik a vásárlást. Én nem tudnám megmondani. Szerencsére a nővérem biztos ért majd hozzá, mivel kisgyermeknevelőként (bölcsis néniként) dolgozik úgy amúgy.

Őszintén elég nagy kísértésbe estem, hogy ne rendeljek magamnak egy rakat illóolajat meg illatgyertyát, mert élek halok értük. Az egyetlen dolog ami a jelenlegi anyagi helyzetemen kívül visszatartott, az az, hogy a sógorom utálja az erős illatokat. Így türtőztettem magam, de herkulesi erőfeszítés volt. (Kérem a kekszem!)

Mivel ötezer forint alatt nem szállítanak ki, ezért előbb inkább megvárom, hogy megérkezzen a kis csöppség, még mielőtt feleslegesen ide rendelgetnék mindent. Bár a bennem rejlő boltkóros erősen tiltakozik ez ellen. Ha az ember meggondolja, ötezer forint értékben pelenkát és egyéb kisgyermekeknek vagy babáknak való termékeket vásárolni, nem akkora összeg. De most még úgy érzem előre innék a medve bőrére.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne rendelnék tőlük egyéb terméket, ahogy írtam már, az illatos dolgok nagyon-nagy csábításnak bizonyultak, de a háztartási tisztító szerek is kapóra jöhetnek még egy ponton a jövőben. Ami viszont mindenképp bele került a kosárba, az egy nedves törlőkendő szett volt. Furcsa választás, mi? Nos nálunk ezek elég gyorsan fogynak még baba nélkül is. Hogyha egy gyors megoldás kell… szinte akár mire, nagyon jól jönnek ezek a kis kendőcskék. Én van, amikor smink lemosásra vagy cipőpucolásra használom őket. De anya már volt, hogy kéztörlőnek vagy törölgető ruhának is használta. Persze ezekből nem igazán csinálunk rendszert, de sok kicsi sokra megy, így fogyó eszköz a háztartásban.

Az ügyfélszolgálatuk nagyon segítőkész, és ahogy elnézegettem, a facebook oldalukon is elég hamar válaszolnak az ilyen jellegű kérdésekre. A két három napos szállítási idő, és a szállítási költség teljes mértékben korrekt 1200 forint a GLS-sel és 900 forint körüli a saját futárral, és ha nyolcezer forint fölött vásárolsz ez utóbbivel, ingyen ki is szállítják.

Szóval… Tehát, ha nektek van már vagy a közeljövőben számítotok kis jövevényre, nyugodtan kattintsatok a pelenkadiszkont linkre a lord.shop.hu-hoz, amit valahol a posztban hagytam. Ha esetleg lennétek olyan kedvesek, akár meg is írhatjátok, milyen tapasztalataitok voltak a termékkel. Én szívesen várom őket. Addig pedig, amíg én várok, lementem ezt a kis pelenka diszkontos linket a könyvjelzőim közé, hogy nehogy az legyen, hogy mikor kell, akkor nem találom.