Ahogyan egy rossz állást, úgy az autógumit is időnként le kell cserélni

Sokszor annyira felháborít, amikor emberek panaszkodnak nekem arról, hogy nekik mennyire borzasztó a munkahelyük, hogy ők mennyire nem szeretnek bejárni, de mégsem tesznek ellene semmit. Amúgy sem vagyok oda a panaszkodásokért, pontosan emiatt, hogy az emberek többsége elmondja, hogy mi a helyzet, de megoldást már nem igyekszik találni rá. Persze, én is szoktam siránkozni másoknak, de többnyire pont abból a célból, hogy segítsenek nekem kitalálni azt, hogy hogyan is tudnék változtatni a helyzetemen. Vannak dolgok, amiket egyedül is meg tudunk oldani, egyáltalán amiknek a megoldására magunktól rájövünk. Azonban sok olyan is van, és talán ez van többségben, amihez segítségre van szükségünk. Ezzel nincs is semmi baj, ne féljünk segítséget kérni!

Azonban, amikor panaszkodnak nekem erről-arról, mint például a pocsék munkahelyről, akkor mindig annyira reménykedem abban, hogy ez most nem csak üres fecsegés lesz. Tényleg szívesen segítek bárkinek, abban, amiben csak tudok, de nem szeretek mások lelki szemetese lenni.

A múltkor az egyik új ismerősöm panaszkodott ugyanígy állás terén, és már fogtam a fejem, hogy jaj, ebből mi lesz, és végre pozitívan csalódtam. Elmesélte, hogy mi a problémája, és arra is rájött, hogy ő nem szeretne tovább azon a helyen maradni, és már keres is valami újat. Ezek után úgy éreztem magam, hogy visszatér belém az élet, illetve a remény, hogy még mindig vannak tettre képes emberek. Addig is szimpatikus volt a lány, de ezek után meg már pláne. Aztán minden féléről beszélgettünk, többek között a nyári autógumikról. Ezzel el is töltöttünk szinte egy órát. Végre volt nekem is lehetőségem valakivel megbeszélni a saját problémáimat. Most legfőképp egy gumicserére lenne szükségem. Ahogy beköszöntött a jó idő, és a téli csízmát is lecseréltük tavaszi cipőre, úgy az autómról is a téli gumit le kellene cserélnem nyárira. A bökkenő csak az, hogy nekem ebből nem volt egy darabom sem. A tavaly ősszel vettem egy új kocsit, és hát akkor nem fordult meg a fejemben, hogy előre vegyek rá nyári gumikat is, meg annak is örültem, hogy nem kell többet költsek az autómra, mivel azért is kellett a régit leváltanom, mert szinte havonta vittem szervizbe, és ez anyagilag igen-igen megterhelő volt. Szóval ebben a közegben, ahol végre én is kipanaszkodhattam magam, és volt kitől segítséget kérnem meg is született a megoldás. Mondta az ismerősöm, hogy ő is volt már hasonló helyzetben, csak ő pont fordítva, neki akkor téli gumikra lett volna szüksége. Neki is ajánlottak akkor egy oldalt, amit most megmutatott nekem is, hogy onnan rendelje meg a megfelelő gumiabroncsokat, és ő teljes mértékben elégedet azzal, amit kapott. Még akkor elővettem a telefonom, és megnéztem én is a gumidiszkont oldalát. Először egy kicsit megrémültem attól a számtól, amit láttam, hogy mégis hány féle gumi van náluk raktáron. Megijedtem attól, hogy most mégis, hogy fogok tudni én ennyi termék közül választani, ráadásul mikor fogom tudni mindet végigböngészni. De aztán gyorsan meg is nyugtatott a „tanácsadóm”, hogy be lehet állítani a keresőt, hogy leszűkítsem a találatokat. Ezek után már tényleg csak egy párat kellett jobban megvizsgálnom, mielőtt kiválasztottam volna az autómnak és a pénztárcámnak megfelelőt. Egy kis segítséggel és tíz perc mérlegeléssel el is döntöttem, és meg is rendeltem. Ezt nagyon egyszerűen megtehettem. Kiválasztottam a terméket, bejelöltem, hogy négy darabra lenne belőle szükségem, regisztráltam és kész is voltam vele. Azóta már meg is érkeztek és fel is lettek szerelve. Jó döntés volt innen rendelni.

Nagyon örülök neki, hogy ilyen hamar megoldódott ez a helyzet, és annak is örülök, hogy végre találtam egy embert, aki nem fél állást változtatni, ha a jelenlegi nem megfelelő a számára. Úgyhogy a remény felcsillanásának a hatására, arra kérlek titeket, hogy ti is merjetek váltani, tanácsot kérni, és dönteni, ha arra van szükség. Senkinek sem tesz jót az egyhelyben való toporgás. És egy csere nagyon jól tud jönni, pont, mint a kocsinak nyáron a nyári gumi váltás.